Borzalom, amit ez a néhány fegyveres terrorista csinált Párizsban, részvétem az összes hozzátartozónak, érintettnek. Az természetes, hogy első hang a szolidaritásé, együttérzésé, hiszen nem lehet másként reagálni arra. ahogy egy katonai osztag Európa közepén szabályosan kivégez egy tucat árta(lma)tlan civilt. És hangsúlyoznám az elején, hogy nincs olyan karikatúra, ami mentség, vagy magyarázat lehetne arra, ami történt.

Ugyanakkor a sokkból fölocsúdók reakcióit látom, szerintem nem a jó válasz fogalmazódik meg a jelenségre. Mert terroristák nem vaktában irtottak, hanem pontos, célzott, megtervezett akciót hajtottak végre. 

Vagyis én nem értek egyet Merkellel és nagyon sokakkal abban, hogy most a sajtószabadságot kellene félteni, vagy siratni. Ez a gyáva támadás (főleg) nem a sajtószabadság ellen irányult, hanem egy olyan szerkesztőség ellen, amelyik évtizedek óta ízléstelen címlapokkal frocliz gyakorlatilag minden hívő embert: zsidót, arabot, keresztényt egyaránt. Ezt következetesen folytatták az előző támadás óta. Ez, a második, aljas támadás arra is fel kéne, hogy hívja a figyelmet, hogy Európában nagyon sok más kultúra, vallás honosodott meg az elmúlt 2-300 vagy akár 2000 évben és nem mindenki önszántából eresztett ide gyökeret. Franciaország nyolc százaléka muszlim és ez az arány növekszik Mára ők is egyenrangú tagjai a francia társadalomnak, európai jogokkal és kötelességekkel. És az átlag európaihoz hasonlóan nyilván elítélik a terrort. 

Gondolkozni lehetne, - miután ezt a néhány aljas férget elkapták, - hogy mi a sajtó szerepe a kialakult helyzetben. És a politikusoké? A gyarmatosításból származó összeharácsolt ezermilliárdokból költött-e eleget Európa az ideözönlők integrációjára? Vagy a visszaköltöztetést kellett volna támogatni? Azon is el kellene gondolkodni, hogy mi fér a sajtószabadság fogalmába.

A liberalizmus gyökereihez kéne visszatalálnunk a gyökerek liberalizmusából. 

És még egyszer:  Je rends hommage aux personnes décédées, aux dessinateurs et leurs familles.